Gondolkodtam, hogyan is lehetne igazságosabb, egyszerűbb a büntetés.

Ugyebár a büntetés célja (vagy legalábbis ennek kéne lennie a célnak) a nevelés. Úgy tűnik van olyan, akit csak folyamatos erőszakkal lehet kényszeríteni a civilizáció rendjének betartására, és ha ez sem működik, hát ki kell vonni a társadalomból.
Ha nem tévedek, jelenleg börtön, közmunka, illetve pénzbüntetés a büntetés eszközei (hallottam már bírói megrovásról és bocsánatkérésre/helyreigazításra utasításról is, de hát őszintén, azt ki nem szarja le?).

Bármilyen gazdasági/anyagi kárt okozó tett esetén én egyrészt kötelezném a bűnöst a kár megfizetésére, másrészt közmunkában dolgozza le a kár értékét, lehetőleg a károsultnál. Visszaesés esetén egyenes arányosan többszörösen. Tehát ha valaki a Tescóból csokit lop, előbb fizesse ki a csokit, aztán dolgozzon ott egy órát. Ha valaki grafitizik, fizesse ki eltávolításának költségét, majd ő maga távolítsa el.
No de akkor igazán lesz ütős a dolog, ha valaki teszem azt milliárdos kárt okoz. Mert jelenleg mi van? Max. pár évre börtönbe jut a delikvens. Az én módszerem szerint élete végéig közmunkán lenne.
Erőteljesebb módszer a testi fenyítés, ezt inkább hanyagolnám, bár kétségtelenül hatásos - de maradjunk inkább a szemet szemért elvnél, vagyis anyagi jellegű bűnnél legyen a büntetés is az. Elvégre kapitalizmus van.

Ember ellen irányuló bűn - ez már keményebb dió. Az erőszakos büntetés az én érzékeny lelkemnek durva, maradjunk hát a börtönnél, mint forma. Mértéke az előzőekhez hasonlóan legyen a sérülés gyógyulásához szükséges idő + a nevelő célzat lehete szocilis munka, hiszen hol taulhatná meg legjobban valaki a türelmet? Itt is számít a visszaesés, vagyis mondjuk a második 1 hét alatt gyógyuló sérülés okozása esetén már 2 hét börtön + 2 hét közmunka jár. Maradandó sérülés, halál okozása vagy annak kísérlete életfogytiglan.
Persze itt nagyon fontos a szándék, hiszen ha valakinek véletlenül kiverem a fogát (mint tette azt velem nővérem játék közben), attól még nem érdemlek életfogytot. Ilyenkor számítson gazdasági tettnek a bűn.

Megoldottam az élet egy újabb nagy kérdését vagy idióta barom vagyok?

Szóval az úgy volt, hogy feleségem kényszerített: születésnapjára egy bécsi kiránduást szeretne. Én magam nem vágyok utazásokra, az ismeretlentől meg félek, ezért alaposan felkészültem az internet segítségével. Itt szeretném megjegyezni, hogy Google Maps nagyon jó barátunk... Autó híján gyorsan végigböngészve a tömegközlekedési kínálatot, az OrangeWays olcsóbban kijött, mint a VOLÁN vagy a MÁV, ráadásul mérföldekkel kulturáltabb körülmények között: az út során ingyen felszolgálnak valamilyen forró italt, sőt, zenét lehet hallgatni, vagy akár filmet is nézni. (Mondjuk a kávé nem egy élmény, a filmet meg max. az látja, aki kellő közelségben ül a monitorhoz.) Fapadosabb megoldás ennél már csak a telekocsi/stoppolás lenne, de ettől ódzkodom, sosem tudhatod, ki mellé ülsz be. Van vécé is, de a nagy dolgot nem szabad ott végezni, pedig nekem pont azt kellett :)

A határon néhány őrbódé állt, de kihaltnak tűnt, nem hiszen, hogy bárki is lenne még ott. A végállomás előtt a busz még megállt a schwecháti reptéren, szóval transzfernek is megteszi a járat, csak jól kell szervezni az időpontokat. Kb. 3 óra alatt Budapest belvárosából megérkeztünk Bécs belvárosába - metrómegállótól metrómegállóig. Ahogy azt előzetesen elterveztük, vettünk két napijegyet €12-ért, hogy egész nap korlátlanul használhassuk a tömegközlekedést. Az ember persze óhatatlanul is összehasonlítja a megszokott budapesti tömegközlekedéssel a bécsit, és mivel a blogokon mindig a hazait szidják, a nyugatabbra fekvőket meg dicsőítik, kíváncsian vártam, mi fogad. Először is: egész nap egyszer sem találkoztunk semmiféle ellenőrző rendszerrel. Se ellenőrök, se beléptetőkapu. Kíváncsi vagyok, hogy így hogyan tudják fenntartani a rendszert. Persze lehet, hogy vannak ellenőrök, csak szombat lévén kevesebben dolgoznak. A metrókocsik modernebbek voltak, de kényelmesebbek nem, a megállók pedig nagyon szürkék és egyhangúak a budapesti 1-es és 2-es vonalhoz képest. Vagy csak én vagyok elfogult :) Igazából a legnagyobb különbség az volt számomra, hogy az állomások szinte mindegyikén volt sushi, úgy mint nálunk látványpékség. A vécé itt "Opera vécé" volt, azaz végig opera zene szólt, ami beteges egy párosítás, de hát miért is ne.

Első megállónk természetesen a fő látványosság, a Világörökség része, a schönbrunni kastély volt. Március lévén nem a legjobb időpontban mentünk, de a kastélykert így is szép látványt nyújtott, hát még milyen lehet nyáron, amikor virágok lepik el a helyet. Az állatok megszokták az embert, még a mókusok is egészen közel merészkedtek. Az állatkert sajnos még zárva volt, pedig biztosan jó hely. A kastély belsejének megtekintése már nem ingyenes, és engem személy szerint nem is izgatott fel különösebben. Ráadásul pont felújítás alatt állt jópár terem. Összefoglalva, Schönbrunn egész napos elfoglaltságot biztosít a parkjával, múzeumával és állatkertjével. ha jól időzítünk, megnézhetünk egy klasszikus koncertet is este.

Mivel nem volt betervezve a múzeum megtekintése, ezért az eredeti programunkhoz képest csúszásban voltunk, így kihagytuk a másik fontos kastélyt, Belvedere-t, illetve az én igazi célpontomat, a néprajzi múzeumot. Visszametróztunk a belvárosba, hogy végigsétáljunk a város fő látványosságait felsorakoztató körúton. A Ringstraße első szakasza meglehetősen hajaz Budapestre (avagy Budapest hajaz Bécsre), századfordulós épületek mindenütt, a Duna-part viszont teljesen jellegtelen. Egy ponton befordultunk a belváros irányába, hogy megnézzük Mozart lakhelyét, ami nem is lehetne jelentéktelenebb lakóház. Viszont a sok szűk kis középkori sikátor a budai várnegyedhez hasonlóan jó középkori hangulatot varázsol. Az ember észre sem vesszi, és egyszer csak ott van a Stephansdomnál, ami valóban hatalmas és impozáns építmény. Be ugyan nem mentünk, de biztos hasonlóan lenyűgöző belülről is.
A belvárosban könnyen el lehet veszni a pesti belvároshoz hasonló kanyargós utcák tömkelegén, de szerencsére megtaláltuk a 17. századi Pestsaulét, amit az akkori nagy pestisjárvány emlékére emeltek. Ennél barokkabb egy szobor nem is lehetne, de hát éppen ezért volt szép. Visszakeveredtünk a körútra, és innetől orgia kezdődött, hatalmas és gyönyörű épületek a hofburgi komplexumtól a Votivkirchéig. Így utólag már tudom, hogy bármilyen drága is, érdemesebb lett volna felülni a barokkos lovaskocsira és azon körbejárni ezt a területet, mert lábon kihordani meglehetősen fárasztó. Persze akinek több ideje van, az megnézheti egytől-egyig kívűl-belül az épületeket. Még annyit szeretnék megjegyezni, hogy bár még nemkezdedődött ela turistaszezon, a belváros iszonyatosan forgalmas volt már akkor is.

Végezetül egy kis gasztro-élményre gyúrva meglátogattuk a Hotel Sacher kávézóját, mert mit ér Bécs bécsi szelet, Sacher és kávé nélkül? A bécsi szelet speciel kimaradt, de volt bécsi kávé, melange, Sacher és almáspite. A hely puccos volt, az élmény elmaradt, mert a gerbeaud-i árhoz képest nem volt kimagaslóan finom semmi. Sajnos későn jutott eszembe, hogy bemenjünk egy szupermarketbe, hogy megnézzünk min is élnek az osztrákok. Indulnunk kellett vissza, hogy indulási időre megérkezzünk a buszhoz. Előtte azért még gyorsan ráléptünk a Mariahilfer Straßéra, a bécsiek Váci utcájára, ami tulajdonképpen szintúgy elveszítette egyediségét, ha egyáltalán volt neki, hiszen a világ bármelyik városának bevásárlóutcáján lehettünk volna.

Ennyi fért bele 10 órába, három óra múlva hazaértünk, és itt még egy kis kitérő: az OrangeWays állomása az Üllői Úti stadionnál van, ami közlekedés szempontjából tulajdonképpen nem rossz, de éppen egy Fradi meccs sokadik szurkoló vs rohamrendőrök harcára értünk haza, így aztán a sofőr abszolút helyesen inkább nem állt meg, hanem tovább mnet a Stadionokig. Nekünk special ez még jól is jött, így hamarabb hazaértünk, de meg tudom érteni, hogy azok, akik vidékről jöttek, mennyire pánikba voltak esve, hogyan is jutnak most haza.

Az ötletet a méltán népszerű Városban blog adta, keljünk hát útra, és a nagy nyári melegben nyaljuk végig a fagyisokat.
Persze az értékelés szubjektív, a mintavételezés egyszeri, véletlenszerű. Sok jó fagyit ettünk, de a mániám az, hogy az étel legyen FINOM, amit ha megkóstolsz, kikerekedik a szemed és azt mondod: mmm...

Először is ott van a Gelarto Rosa, ami igazából nem volt kiemelkedően jó, de egyedi formája miatt élmény nyelvvel deformálni :)

Negatívumként az egyetlen igazi olasz fagyizóként emlegetett Artigiana Gelatit hoznám fel, ahol mindennek műíze volt. Ennek ellenpotja a Szamos, amit mindenki leszól, pedig nem tűnt rosszabbnak a többinél - sőt, a banánjuk FINOM volt, míg az Artigiónál a banános csoki a klasszikus magyar borzalmas ízt hozta (persze ha ez volt a cél, tökéletesen sikerült). Az átlagtól eltérő volt még a Daubner, ahol még egy eperfagyiba is annyi cukrot tettek, ami már nálam is sok volt, pedig ilyet én még nem mondtam :)

És végül, az abszolút győztes a Vári cukrászda, ahol egyrészt több remek íz is szerepel (körte-ánizs rulez), másrészt pedig náluk volt messze a legnagyobb választék. A hely maga sajnos a Daubnerhez hasonlóan nagyon rossz környéken van, a tömegtől nem lehet rendesen megfontolni, mit is kérjünk, és az épület két forgalmas út kereszteződésében van.
Szokatlan szolgáltatásnak tűnhet, de támogatom: akár végig is lehet kóstolni az összes ízt, mielőtt megvennéd. Amikor augusztusban ott jártam, még egy szelet dinnyét is kaptam a fagyi mellé. Ízben, extrákban, választékban tehát verhetetlen, árban pedig nem olcsó, de nem is a legdrágább: egy gömb legutóbb 250 Forint volt.

Bevezetésképpen szeretnék indokolni, mentegetőzni, magyarázni.

Az indok: Egyrészt szeretnék magamnak emlékeztetőt írni, nehogy elvesszek a sok élmény között. Másfelől pedig sokmindenről nem találtam bejegyzést, gondoltam én is kisebb segtíséget nyújthatok érdeklődőknek.

A mentség: Mielőtt bárki véresszájúan és jogosan leidiótázna, előrebocsátom, hogy természetesen erősen szubjektív a kritika, ráadásul teljesen hiányzik belőlem az előzetes tapasztalat (no meg a hozzáértés.)

A magyarázat: Idáig abszolut igénytelen - vagy inkább minimál igényű - voltam az élet minden terén. Részben mert hiányzott az indíttatás, részben mert nagyszüleim mindig arról papoltak, milyen szegények voltak világ életükben, így aztán a szükségesnél drágább dolgokat erkölcsileg elítélendőnek tartottam (minek a Costesben 8 000 Forintot fizetni egy menüért, amikor párszáz forintból is meg lehet oldani az ebédet, másoknak meg ennyi pénzük sincs?). Azzal változott meg a helyzet, hogy feleségül vettem egy külföldit, akinek az ország legjobb arcát akartam megmutatni, ezért elkezdtem utánajárni a dolgoknak, és feltárult előttem egy új világ.

És akkor az U26, ami lényegében az első jónak tartott étterem volt, ahová elmentem enni, eleddig csak a hagyományos éttermekben fordultam meg - mit mondjak, nem is tudtam, hogy egy étel lehet finom...

A hely maga a Nyugati téri lepratelep oázisában, az Eiffel téren van. Az étterem koncepciója meglehetősen fura, a Telenor reklámkampányának része. Kívül kellemes kiülős hely, belül viszont éjszakai bárszerű szórakozóhely, és egybenyílik egy Telenor ügyfélszolgálattal...

Dehát enni mentünk oda, nem akadunk fenn ilyesmin. Feleségem tonhalsalátát (parmezánnal és croutonnal) kért, én savanyított karfiollevest. Hát beszartam. Igazából ezt is vártam, azaz hogy valami finomat egyek, de így is olyasmi volt az élmény, mint egy első orgazmus. Ezek után normál étterembe már nem mehetek többet. Persze tökéletes nem volt, a karfiol ízét sepc nem éreztem, és az ízlésemhez képest sok volt benne a petrezselyem, de ez legyen a legnagyobb bajom az életben. A feleségem előétele hasonlóan kiválóra sikeredett, de nem akartam előle elenni, így nem tudtam belemerülni az ő étkébe.

A főfogás ezek után nagy csalódás volt. Feleségem halpogácsája és az én krumplis tésztám is egy gyengébb napi menzára emlékeztetett ízre. A krumplis tészta alapvetően azért kreatívan volt elkészítve, alul pici hagymaréteg, középen a tészta, felül uborkasaláta, mindez leöntve krumplis-paprikás szósszal. Igazából ez utóbbi tette tönkre az egészet, túl fűszeres volt, csak a sót és paprikát éreztem rajta.

A desszert szerencsére ismét kiváló volt, feleségem részéről csoki-szilva fagyi, részemről krémes muscovádóval. (Ez utóbbinak utána kellett néznem, afféle barna cukor). A krémes a hagyományos krémestől elsősorban tésztájában tért el, édesebb és ropogósabb volt (karamell?).

Egy menü ára 1 500 Forint (2011 végén), két fogás esetén picivel kevesebb; az ital ára nem több, mint máshol. Kb. ugyanennyi egy menü egy gyorsétteremben. Jóllakni nem fogsz, de ennyiért finomat máshol nem kapsz. Az ételek változatosak, mindig van vega és halas választék is.

Kiraly L. Norbi

Ha nem o esik ki a tizedik adasban, akkor is lett volna poszt. O volt a musor lelke, nelkule az egesz nem tobb egy hagyomanyos enekes-versenynel. Ez a kaposvari Donald kacsa-eger-gnom megkerdejolezte az egesz tehetsegkutatosdi alapjait, merthogy enekelni nem tudott, vagy legalabbis messze nem olyan jol, mint ami elvarhato. O show-t csinalt.

Persze, voltak mas esetlen probalkozok is, de Norbi egyreszt tudataban volt sajatjanak, masreszt olyan energia robbant ki belole, ami lehengerelte a kozonseget:

A masodik selejtezore nyilvanvalova valt, hogy nincs jo hangja, de mar hatalmas rajongotabora alakult ki. A harmadik selejtezot egyertelmuen o nyerte: ahol sokan elbuktak, o a gyengesegebol erenyt kovacsolt:

Az osztonos tehetseget es az esetlenseget sajnos kigyomlaltak az alaposan kidolgozott eloadasokkal, de volt, amikor sikerult megtalalnia eredeti onmagat:

Ugyanakkor a koreografia sem volt mindig teljesen kudarc, neha itt is sikerult valami teljesen meglepot produkalni.

Vegig Norbi volt a musor es a mentorok nagy kerdojele: lehet-e komoly enektudas nelkul megnyerni egy ilyen tehetsegkutatot? Eladhato lesz-e? Mar a legelejen felmerult, hogy borzaszto szorakoztato ugyan, de ki hallgatna tole meg egy lemezt? A kozonseg imadta, a forumokon viszont sok negativ kritikaval is illetek. Mi lesz veled, Norbi?