Többek között ezért hoztam létre majd két éve a blogot, hogy reagálni tudjak egyes írásokra.

Ezúttal az index.hu-n megjelent az "A Jobbik Horthyra, a Fidesz tiszára hajt" c. cikk kapcsán szeretném megosztani gondolataimat. Röviden arról van szó, hogy különböző ideologiák kit tartanak méltónak szoborállításra. Szavazni is lehetett, hogy az olvasók kit szeretnének bronzban viszontlátni. De nem csak ennek kapcsán, hanem a díszpolgárság és a szobrok eltávolításákor megjelenő cikkekkel is szeretnék most leszámolni. Én Kádárra voksoltam.

Talán máshogy látnám, ha szenvedő alanya lettem volna valamely rendszernek, de egyelőre nem voltam. Hogy miért Kádár? Mert elítélhetjük gonosznak, talán egy későbbi szocialista rendszerben hősnek is akár, de ami tény: bő 30 évig meghatározó alakja volt a magyar történelemnek.

És akkor térjünk is át az utólagos módosítás (szoborledöntés, emlékmű-áthelyezés, díszpolgárság-megvonás) tárgyára. Pár évvel ezelőtt döntött a fővárosi közgyűlés, illetve mostanság is gyakran előfordul német és osztrák városok esetében az, hogy Hitlert vagy Sztálint törlik díszpolgáraik köréből. A szándék nemes, de visszásnak érzem.
1) Mert MOST jogos, de senki sem gondolhatja komolyan, hogy túl vagyunk a változásokon, és örökké a mai világrend marad fenn. Ahogy Napóleonra is tekintettek hős forradalmárként, később erőskezű uralkodoként, megint később zseniális hadvezérként, újabban pedig népírtó tömeggyilkosként, úgy változhat a ma vállalhatatlanul gonosz személyek megítélése is.
2) Mert mintha a történelmet szeretnénk újraírni, elhallgatni, megtagadni. Pedig Hitlert és Sztálint is valóban díszpolgárrá avattuk, és ezt vállalnunk kell. Megtörtént, része a múltuknak, de ez nem baj; tanuljunk belőle, legyen fejlődésünk hasznára, ahogy a gyerek is elkövet bűnöket, és megtanulja, hogy azokat nem szabad mégegyszer megtenni. Emlékezzünk rá, legyen ez mindig figyelmeztető jel.
 

A szobrok ledöntése egy kicsit keményebb dió, főleg egy zajló forradalom esetén. Utóbbi gondolatmenetem teljesen alkalmazhatatlan pl. 1956-ra vagy a rendszerváltásra, hiszen felszabadító érzésként hathat a jelképek lerombolása, és nyilván senki sem akrhat lépten-nyomon szembesülni elnyomása emlékével. Ugyanakkor egy-egy példányt mégis csak tartsunk meg mementónak, ahogy azt fentebb írtam.

Szólottam, uff.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.